Legyen csodás napod! Segíthetünk? +36-30/660-1553

Blog

A kőolaj-származékoktól fuldoklik a bőröd

Gréta
Gréta
2016.05.02 14:19
A kőolaj-származékoktól fuldoklik a bőröd

A kőolajszármazék (ásványi olaj, folyékony petrolátum) egy színtelen, szagtalan vegyületkeverék, amit kőolajból nyernek, a benzinkészítés melléktermékeként. Mivel nagy mennyiségben és viszonylag olcsón elérhető, sajnos a szépségipar régóta helyettesíti kőolajszármazékokkal az értékes, de drága növényi olajokat a kozmetikumokban, sőt a babatermékekben is.

Nem mennék most bele a természetes-mesterséges anyag vitába, hiszen a mai világban ez igencsak meddő vállalkozás lenne. A kőolajszármazék, ahogyan a nevéből is kikövetkeztethető, a természetes folyamatok során létrejött kőolaj feldolgozása során keletkezett, tisztított melléktermék. Nem, a gépkocsik üzemanyagával közel sem azonos, alapjaiban természetes, de többszöri feldolgozás után jön létre.

 

És hogy miért alkalmazzák a szépségiparban? Érdekes módon ebben a támogatók és az ellenzők tábora egyöntetűen egyetért:

  • olcsó, és nagy mennyiségben áll rendelkezésre,
  • viszonylag ritkán okoz irritációt vagy allergiát, így a legszélesebb réteg számára eladhatóak ugyanazon termékek,
  • látványosan hidratálja, feltölti a bőrt.

Nem is hangzik olyan rosszul, nem igaz? Legalábbis így, felsorolás-szinten nézve. 

Nézzük meg talán közelebbről. Az első ponton nincs mit részletezni, tehát ugorjunk is egyből a másodikra.

Míg a természetes alapanyagokból (pl.: növényi olajokból) készült termékek esetén kifejezetten ügyelni kell az egyedi érzékenységre és allergiákra, az ásványi olajokat gyakorlatilag bárki magára kenheti. Felmerül azonban a kérdés: biztosan jó az, ha minden bőrtípusra azonos terméket alkalmazunk? Kicsit olyan ez, mintha egyféle méretű cipőt akarnánk mindenki lábára ráerőltetni.

Az utolsó pont, miszerint látványosan hidratálja a bőrt, elsőre kifejezetten jól hangzik. Azonban míg az kőolajszármazékok támogatói nem szívesen térnek ki arra, mi lesz azután, én úgy gondolom, hasznos a következményekkel is tisztában lennünk.

kőolajszármazék

Az igazság az, hogy az ásványi olajok egy átjárhatatlan réteget alkotnak a bőrödön, így hatékonyan megvédik például az ajkakat a széltől és hidegtől, de ezzel együtt meg is gátolják a bőr oxigénfelvételét, elzárják a pórusokat, hosszú távon épp az történik, amit el szeretnél kerülni: idejekorán megtapasztalhatod a bőröregedés jeleit, a bőröd mitesszeres lesz vagy akár papírszáraz. Bizonyos szempontból a bőröd tehát valóban fuldoklik. Zsíros bőrön ráadásul kifejezetten kellemetlen, olajos érzetet is okozhatnak. Ennek az elzáró hatásnak köszönhetően az ásványi olaj „benntartja” a nedvességet, így látszólagosan azonnal hidratál. Hosszú távon azonban leállítja a bőr természetes védekező képességét, így meggyengül a bőr védő barrier rétege – ha abbahagyod a használatát, a bőr azonnal szárazzá válik, kellemetlenül feszül és viszket. Ez az ára az „azonnali és látványos” hatásnak. Neked kell eldöntened, megéri-e.

 

Miben található kőolajszármazék?

  • testápolási termékek: tusfürdő, testápoló, kézkrém, napvédő
  • arc- és hajápolási termékek: alapozó, púder, arckrém, szemhéjfesték, ajakápoló, rúzs, öregedésgátló krém, sampon, hajformázó szer

Honnan ismered fel?

A kozmetikai termékek összetételében (INCI):

  • Mineral Oil
  • Paraffin Wax
  • Paraffin oil
  • Liquidum Paraffinum
  • Petrolatum (Vaseline)
  • Petroleum
  • (Cera) Microcristallina Wax
  • Ozokerit / Cerezin (Petrol Wax)

Mit kell még tudni róla?

  • egyes komponensei bőrön át felszívódnak, melyeket a szervezet nem képes lebontani
  • az eltömített pórusok miatt nagyobb eséllyel lesz aknés, mitesszeres a bőr
  • meleg, nyirkos közeget képez a bőrön, ami kiváló táptalaj a gombáknak
  • különösen veszélyes a használata napégette bőrön, mert meggátolja hogy a bőr lélegezzen, “bemelegszik” alatta a bőr, és ez maradandó sebesedést is eredményezhet
  • semmilyen tápláló hatása nincs a bőrre
  • a kőolaj származékokból globálisan felhasznált évi 4 milliárd tonna nagy terhet ró a környezetre, gyakori a vízfelszínen úszó szennyeződés, melynek veszélyes hatása a vízi ökoszisztéma levegőtől való elzárása, ezáltal elpusztítása 

Ha ez mind igaz, akkor miért használják még mindig?

Mert nagy mennyiségben, könnyen hozzáférhető és sokkal olcsóbb, mint az értékes növényi olajok. Nem allergizál és látványos azonnali hatást érünk el vele.

Mit használjunk helyette?

Kőolajszármazékot tartalmazó kozmetikumok helyett használj olyan kozmetikumokat, melyek ökológiai gazdálkodásból származó természetes hatóanyagokat tartalmaznak, mint pl. finomítatlan sheavaj, kakaóvaj, jojoba olaj, vadrózsaolaj, gránátalmamag-olaj, 100%-os virágvizek, tiszta illóolajok, növényi hatóanyagok. Figyeld az összetevőket, és válassz biztonságos, káros anyagoktól mentes kozmetikumokat, mert a valódi natúrkozmetikumokban sohasem találhatsz kőolajszármazékokat (sem).

kőolajszármazék helyett

 

A nagora termékei garantáltan 100% natúrak, kiemelkedően magas arányban tartalmaznak bio összetevőket és kizárólag BDIH (COSMOS) által minősített és elfogadott alapanyagokkal készülnek, így garantáltan nem tartalmaznak semmilyen káros anyagot.

Bio finomítatlan kakaóvajjal készül az évek óta egyik legnépszerűbb termékünk, a kakaóvajas testápoló, a bio finomítatlan she vajnak köszönhetően a nagora ajakbalzsamjai garantáltan puhává és hidratálttá varázsolják a kirepedezett ajkaidat és nem vonják el belőlük a felszíni nedvességet. A folyékony aranynak is nevezett bio hidegen sajtolt argánolaj, magas alfa-tokoferol tartalmának köszönhetően verhetetlen a ráncok kialakulásának megelőzésésben, így fontos alkotóeleme az argán szem- és szájkörnyékápolónknak. Már nagyanyáink is tudták, hogy a kirepedezett, gyulladt kézre legjobb gyógyír a körömvirág. A bio körömvirágolaj erősíti a bőr védőrétegét, elősegíti a bőr regenerációját és kiváló bőrnyugtató, emiatt ideális kéz- és körömápoló. Bio shevajjal kombinálva kihagyhatatlan összetevője a nagora körömvirágos kézkrémeknek9 bio 100% tisztaságú szűz olajat (jojoba, borágó, argán, inkamogyoró,  makadámia dió, vadrózsa, avokádó, gránátalmamag,  ligetszépe) tartalmaz a Serum 09,  a superseed és superfood növényi olajok kombinációjából készült 100% hatóanyag tartalmú szérum, 100% bio esszencia.

  Kőolajmentes natúrkozmetikum

 

Szerző:

Klibán Gréta

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK MÉG:

Naponta 515 potenciálisan káros anyag a bőrünkön. Igaz?

NATÚR, BIO, VEGÁN, HIPOALLERGÉN, GLUTÉNMENTES, BŐRGYÓGYÁSZATILAG TESZTELT. MIT JELENTENEK VALÓJÁBAN?

MIÉRT JOBB A NATÚRKOZMETIKUM? SPÓROLD MEG MAGADNAK A FELESLEGES MÉREGANYAGOKAT!

A KŐOLAJ-SZÁRMAZÉKOKTÓL FULDOKLIK A BŐRÖD

PARABÉN PARA AVAGY MIKOR MONDJUNK NEMET A KÁROS ANYAGOKRA?

SZINTETIKUS ILLATANYAGOK: UGYE TE SEM SZIMATRA MÉSZ?

AZ EMBEREK 80%-A TOTÁL FÉLREKEZELI SAJÁT BŐRÉT. VELED MI A HELYZET?

TÉNYLEG SZÁRÍT A SZAPPAN?

 


Ha érdekelnek további érdekes és hasznos tartalmak és fontos számodra az egészséges, környezettudatos életmód, iratkozz fel levelezésünkre itt.

 

Tetszett? Oszd meg, hogy mások is elolvashassák!

 

 

Forrás:

Mineral Oils: Untreated and Mildly Treated,” Report on Carcinogens, Twelfth Edition (2011), National Toxicology Program, Department of Health and Human Services.

Concin N, et al., “Evidence for cosmetics as a source of mineral oil contamination in women,” J Womens Health 2011 Nov; 20(11):1713-9.

Wiley-Blackwell. “Mineral Oil Contamination In Humans: A Health Problem?” ScienceDaily. ScienceDaily, 24 November 2008.

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21970597

http://www.encognitive.com/node/12920

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2630214/?tool=pubmed

http://www.eurekalert.org/pub_releases/2005-05/bpl-dbt052405.php

 

 

 

Az itt található információk kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, nem teljes körűek, nem minősülnek tanácsadásnak, szakvélemyénynek, nem helyettesíthetik szakember véleményét, pontosságukért, teljességükért nem tudunk felelősséget vállalni.