Legyen csodás napod! Segíthetünk? +36-30/660-1553

Blog

Még megmentheted a bolygónkat 2020-ig! Egyszerűbb mint gondolnád.

2018.11.03 08:06

Mentsd meg a bolygót!A WWF szakértői szerint az emberiség jövőjét az dönti el, hogy mit (nem) teszünk meg a mai nap és 2020 közötti időszakban! Hangsúlyozzák: ahhoz, hogy sikerüljön elérni a célt, fontos, hogy saját szintjén minél több ember hozzájáruljon.

 

Emberek, ébresztő, van még 2 évünk, hogy cselekedjünk! Mindannyian!

A WWF Élő Bolygó Jelentése szerint a Föld biztonságos működését biztosító 9 bolygószintű rendszerből 4-nél az emberi beavatkozás következtében már átléptük a tudományosan kijelölt planetáris határokat, azaz felborult az egyensúly. Ez a 4 terület: az éghajlatváltozás, a bioszféra/biodiverzitás integritása, a biogeokémiai folyamatok egyensúlya és a talajrendszer. Ez pedig azt jelenti, hogy visszafordíthatatlan változásokat idéztünk elő azokban az erőforrásokban, amelyektől függünk.

 

A WWF 2018-as Élő Bolygó Jelentéséből:

  • Ma kevesebb mint feleannyi (60 százalékkal kevesebb) gerinces élőlény van a Földön, mint 1970-ben.
  • A trópusokon egészen rémisztő, 89 százalékos a veszteség.
  • Az emlősök számára megfelelő élőhelyek területe 22 százalékkal csökkent az érintett időszakban.
  • Az édesvízi élőlények egyedsűrűsége 1970 óta 83 százalékkal csökkent.
  • 1950 óta közel 6 milliárd tonna tengeri élőlényt „vettünk ki” a világ vizeiből.
  • Miközben az 1960-as években még „csak” a tengeri madarak 5 százalékának gyomrában volt műanyagdarabka, a becslések szerint ma 90 százalékuk gyomrában található kisebb-nagyobb plasztikdarab.
  • A ramsari egyezmény titkári hivatalának néhány hete kiadott jelentése szerint 1970 és 2015 között a vizes élőhelyek 35 százaléka tűnt el a klímaváltozás, a környezetszennyezés, valamint a tengerparti és folyótorkolati régiókban folyó városépítés miatt.
  • Az ENSZ által támogatott, a biodiverzitást és az ökoszisztémát kutató IPBES környezetvédelmi szervezet szerint a modern korban a vizes élőhelyeknek összesen 87 százaléka tűnt el.

Ezekkel a tényekkel nehéz vitatkozni.

 

 

Na de mit lehet tenni? És mi az én/te/mi szerepünk ebben? Nézzük:

Föld megmentése

 

Az talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy az jó pont ha elkerüli a közvetlen környezetszennyezést, környezet-károsítást (szemetelés, szemétégetés, túlzott autóhasználat, stb.). Az viszont már talán kevesebbek előtt ismert, hogy legnagyobb részt közvetett módon, mértéktelen és nem megválogatott fogyasztásunkkal gyakorlunk nem túl jó hatást bolygónkra. Hogy mire gondolunk? A teljesség igénye nélkül:

  • A kipusztulóban lévő fajok számára szükséges természetes élőhelyek pusztulását lassíthatjuk azáltal, hogy csak olyan termékeket vásárolunk, melyekhez előállításához nem irtottak ki őserdőket (pl a pálmaolaj ültetvények létrehozásáért felégetett őserdőkről már mindenki hallott).
  • Zsebkendő, wc papír, papírtörlő vásárlásakor olyat válasszunk, melyek újrahasznosított papír felhasználásával készültek vagy fenntartható erdőgazdaságok adták az alapanyagot. Munkahelyen nyomtatás előtt gondold végig, hogy valóban szükséged van-e a papír formátumra, vagy elegendő az elektronikus verzió, a kidobásra szánt papírokat/nyomtatványokat vidd haza vagy az oviba, örülni fognak neki.
  • Nemcsak közvetlen talaj- és vízszennyezés elkerülésével óvhatjuk élővizeinket, hanem azáltal is, hogy natúrkozmetikumokat, öko tisztítószereket (akár ecet és szódabikarbóna is megteszi) használunk. Tudtad, hogy a hagyományos naptejeket már számos országban betiltották mert olyan környezetre káros anyagokat tartalmaznak melyek a fürdéssel belemosódnak a vízbe és ezzel mérgezik a tengerek/tavak élővilágát?
  • Ha a hipermarketek élelmiszeripari cikkei helyett vegyszermentes őstermelők termékeit vásárolod, megkíméled a földet a kíméletlen kizsigereléstől, a műtrágyák használatától, a növények beporzásáért felelős méheket tömegesen pusztító növényvédő szerektől, és még a saját egészségeddel is jót teszel. ;)
  • Ha tehetjük, válasszuk a tömegközlekedést, biciklit, ha viszont autóval kell mennünk, társuljunk másokhoz vagy vigyünk másokat is.
  • Fűts kevesebbet, inkább öltözz fel melegebben otthon is. 1-2 fok különbséget lehet te meg sem érzel, míg a bolygó igen.
  • Tudtad hogy hazánkban személyenként átlag napi 110 liter vizet fogyasztunk és vízlábnyomunk ehhez képest napi 2055 liter (ami még jónak is számít pl Németország 5000l/napos értékéhez képest)? Zárd el a csapot szappanozás alatt zuhanyzáskor, fogmosáskor, használd újra a vizet locsoláshoz, WC öblítéshez. Tudtad, hogy 1 liter benzin előállításához 13 liter vizet használnak, emiatt is sokat számít ha csökkented az autóhasználatot. Ha nem vagy vegetáriánus, iktass be húsmentes napokat. 1 kg csirke vízlábnyoma 4300 liter víz.
  • Porszívó helyett néha sepregess, kapcsold ki éjszakára a wifi-t, áramtalanítsd a háztartási készülékeket, lift helyett használd a lépcsőt, szerezz be napelemet/ napelemmel működő eszközöket, ne halmozd a "digitális szemetet".
  • Használjuk a lehető legkevesebb műanyagot, pl. ásványvizes palack, műanyag pohár helyett többször használatos kulacs. Lehetőleg kerüljük az előrecsomagolt élelmiszereket. De valószínűleg nincs szükség arra az 1,3 millió műanyag zacskóra sem, amit naponta vásárol a magyar lakosság és mindössze 25 percig használ mielőtt a kukában landolna. Helyette megtenné a többször használatos vászon táska is. Amire pedig nincs alternatíva, használjunk újra vagy szelektív hulladékgyűjtőben helyezzük el.
  • Válaszd a mosható betétet, pelenkát, sminklemosó korongot és intim kelyhet.
  • Kozmetikumok esetében válaszd azt, amelyik tégelye visszaváltható, nincs felesleges másodlagos csomagolása, az alapanyagai lehetőleg hazai termelőtől, de mindenképp fenntartható beszerzési forrásból származnak és a környezetre veszélyes szintetikus anyagok helyett kizárólag biztonságos, natúr összetevőket tartalmaz, pl. a Nagora.
  • ..és hát egyáltalán, szabjunk gátat a mértéktelen fogyasztásnak azáltal, hogy csak annyit fogyasztunk amennyire tényleg szükségünk van. Tudtad, hogy a megvásárolt élelmiszerek 1/3-a kukában végzi? Zöldség, gyümölcs, gyökérnövény esetében ez 50%! És azt, hogy 2014-ben 60%-kal több ruhát vásároltunk mint 2010-ben, viszont fele annyi ideig használtuk?

 

Az egyre növekvő fogyasztáson alapuló világgazdaságnak és a politikának nem érdeke ezen problémák gyors és hatékony megoldása. Ezért mindenkit arra biztatunk, hogy engedje el az eredményekkel nemigen büszkélkedő nemzetközi egyezményekbe vetett hitét és illuzórikus önámítását, és helyette vegye ki a részét és cselekedjen a saját szintjén! Kis változtatás - nagy változás. Hajrá emberek!

 

„Mi vagyunk az első generáció, akik tisztán látják a természet óriási értékét és azt, hogy milyen hatalmas nyomást gyakorlunk rá. De talán mi vagyunk az utolsó generáció is, akik még visszafordíthatják a természetpusztító trendet. A mostantól 2020-ig tartó időszak sorsdöntő az emberiség történetében.” WWF

 

Akit mélyebben érdekel a WWF Élő Bolygó jelentése:

http://wwf.hu/media/file/1540880459_LPR_2018_summary_final_HUN.pdf

https://hvg.hu/tudomany/20181030_wwf_elo_bolygo_jelentes_2018_termeszetvedelem

 

Szerző:

Nagora

Ha érdekelnek további érdekes és hasznos tartalmak és fontos számodra az egészséges, környezettudatos életmód, iratkozz fel levelezésünkre itt:

Csak nőknek: Ha érdekelnek a női témák (szépségápolás, tudatos életmód, egészség, nőiség) egy odafigyelő, támogató, inspiráló, tudatos, biztonságos női térben, gyere el a modern fonóba, csatlakozz zárt facebook csoportunkhoz, a Nagora Női Körhöz.