Köszönjük, hogy együtt segíthettünk! - 2018 Nagora adomány
Hagyományunkhoz híven tavaly decemberben is felajánlottuk a bevételünk egy részét jótékony célra, mégpedig az általatok kiválasztott állatmenhely számára. Így nemcsak a bőrötökre és a Földünkre vigyáztatok, hanem több kisállaton is segítettetek.
Ahogy ígértük, megosztjuk veletek az idei adomány sorsát.
November végén indítottuk el a szavazást, amely során Ti választhattátok ki, hogy a decemberben befolyt bevételünkből melyik állatmenhelynek segítsünk. Ezek alapján a 2018-ban a Siófoki Állatvédő Alapítványt támogattuk a Ti segítségetekkel.
Az alapítvány 1994-ben néhány Siófokon és környékén élő állatszerető ember kezdeményezésével alakult, hogy segítsen az elkóborolt, elhagyott állatokon, biztosítsa élelmezésüket, egészségügyi ellátásukat, megfelelő elhelyezésüket egy új családban. Mivel a Balaton déli partján, illetve Somogy megye északi részén egyáltalán nincs sem állatvédő szervezet, sem állatmenhely, hiánypótló feladatot látnak el.
Vörös Zsuzsa a Siófoki Állatvédő Alapítványtól elmesélte el nekünk, hogy a befolyt összegből vitaminokat, gyógyszer-készítményeket és oltásokat vásároltak a menhely lakóinak, melyek rendkívül fontosak a mindennapi kezeléshez és egészségmegőrzéshez. Köszönjük szépen mindannyiótoknak, hogy együtt segíthettünk!
Köszönjük nektek is, hogy együtt segíthettünk.
Vigyázzunk egymásra, szeretettel:
Bea és Gréta