6 tipp az ekcémás baba bőrének kezelésére
A bababőr önmagában is különleges figyelmet, törődést igényel, ugyanis vékony, áteresztő és sérülékeny. Sajnos emiatt ekcémára is hajlamosabb. Honnan ismered fel? Hogyan kezeld természetesen? Segítünk!
A baba bőre úgy tökéletes, ahogy van. Pihe, puha, bársonyos, isteni érzés megsimogatni, hozzábújni. Érdemes kitüntetett figyelmet fordítani arra, hogy ezt az állapotot megőrizzük.
Miért? A bababőr vékony és sérülékeny, hámrétegének sejtjei nem kapcsolódnak még szorosan egymáshoz, így könnyen átereszt olyan anyagokat, amik a felületével érintkeznek. A faggyútermelő mirigyek is csak kamaszkorban kezdenek el működni, ezért a bababőrt nem fedi zsírréteg. Különösen fontos tehát odafigyelni arra, hogy mivel érintkezik a baba bőre - ezzel sajnos saját tapasztalatból is szembesültem.
Kicsi gyerekeim vannak és nagyon meglepő volt számomra, hogy az ismeretségi körben mennyi ekcémás gyerek van. Arról nem is beszélve, hogy nálunk is mindkét gyerek az (volt), a nagy már kinőtte, a kicsi még nem. Ezért gondoltam utánanézek, van-e statisztika az ekcémára Magyarországon és a következőt találtam: Az 5 év alatti gyerekek 10-15%-a és a legutóbbi felmérések szerint a 19 év alatti korosztály 17,3%-a érintett az ekcémában. Már ezek is nagy számok, de őszintén szólva tapasztalataim szerint ez a szám jóval nagyobb.
Emiatt érdemes nagy gondot fordítanunk a megelőzésre és ha már kialakult, akkor annak a legtermészetesebb, gyengéd kezelésére, kordában tartására.
Hogyan ismered fel az ekcémát?
Első jele a kiszáradó, grízes tapintású bőr, ami aztán vörössé válik, esetleg kisebesedik. Súlyosabb esetben a bőr megvastagszik, pikkelyessé válik és lehámlik. Nagyon gyakran jelenik meg a piciknél arcon, illetve hajlatokban, végtagokon. Gyakran, de nem mindig viszket.
Mi okozza?
Egyes anyagok, irritáció vagy allergiás reakció.
- Étkezésben leggyakrabban: tejtermékek, tojás, citrusfélék, olajos magvak
- Hideg, száraz idő
- Vegyszerek, kozmetikai szerek, mosószerek
- Házi por, állatszőr, pollen, szmog
- Műszálas anyagok
Ha kiiktatod az allergént, az ekcéma elvileg megszűnik. De hogyan iktassam ki a szmogot vagy a hideg időt? A pollent vagy az összes vegyszert?
Ha Te sem vagy abban a helyzetben, hogy kiköltözz az erdő közepére a családoddal és saját termesztésű vegyszermentes növényeket egyél, saját bocit fejj és a szmog semmilyen formájával ne találkozz, akkor az alábbi 6 tipp nagy segítségedre lesz a nagyvárosi életben is.
6 TIPP, amivel megelőzheted kisbabád ekcémáját vagy kordában tarthatod a tüneteket:
1. Esti rituálé újragondolva:
Az esti fürdés a baba és az egész család számára egy valóságos rituálé, egy megnyugvás, az esti szeánsz része, de a bőr klóros vízzel való gyakori és hosszas érintkezése sok esetben okozhat bőrszárazságot, viszketést vagy súlyosbíthatja az ekcéma tüneteit. Ha rövidebb ideig fürdeted, viszont meghosszabbítod a rituálét egy, a fürdés előtti tornával vagy mandulaolajos masszázzsal, amíg a pici még egy helyben tud maradni, akkor máris sokat tettél bőre egészségéért, és még a köztetek lévő kötődést kialakulását is segíted.
2. Olajozd meg a vizet:
A klóros víz szárító hatását elkerülheted azzal, ha a vízbe teszel egy növényi olajokat és zsírokat tartalmazó esszenciát, ami megfelelően elegyedik a vízzel, így megszünteti annak szárító, irritáló hatását. Ajánlott gyógynövényes olajok: mandulaolaj, sárgabarackmag-olaj, shea vaj.
3. Hidratálj, de csak ott, ahol kell:
A bababőr úgy jó, ahogy van, azért alkotta ilyen pihe-puhának a teremtő, hogy mindig simogassuk, puszilgassuk :), nem szükséges mindig és mindenhol bekenned, hidratálnod. Viszont a száraz részekre – ha van ilyen – érdemes odafigyelni és bekenni minden fürdés után. Ha már kialakult az ekcéma, akkor nagyon fontos az ekcémás felület folyamatos zsírozása, hidratálása. De nem mindegy mivel kenjük. Érdemes olyan kifejezetten babáknak kifejlesztett hidratáló krémet használni, ami kizárólag természetes anyagokat tartalmaz, olyanokat, amiket a babák érzékeny bőre is jól tolerál. Ajánlott gyógynövények: levendula, mandula, sárgabarack, avokádó, shea, körömvirág. Amit érdemes elkerülnöd: kőolaj-származékok, parabén, szintetikus illatanyagok, szintetikus színezékek, PEG, káros tartósítószerek.
4. Fontos, hogy mivel fürdeted:
Érdemes megnézned a babafürdetők összetevőit és olyat választani, ami nem tartalmaz erősen szárító hatású, tisztító anyagokat, mert a bababőr néhány hét/hónap alatt könnyen szárazzá, érdessé válik folyamatos használatuktól. Egy ekcémás bőrfelület pedig csak a legenyhébb tisztító tenzideket bírja elviselni. Érdemes elkerülni az SLS, SLES és egyéb szárító hatású tisztító anyagokat és helyette kímélő, nem irritatív növényi fürdetőket használni. Ezeket keresd a fürdető összetevői között: SODIUM COCOAMPHOACETATE, LAURYL GLUCOSIDE, COCOS GLUCOSIDE és ezeket kerüld el: Sodium Laureth Sulfate, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Lauryl Sulfoacetate, Ammonium Lauryl Sulfate, Sodium Myreth Sulfate. Számos bio- és natúrkozmetikumban az alábbi natúr, ámde enyhén irritatív összetevők is jelen vannak, ezeket is érdemes kiszúrni és elkerülni: Cocamidopropyl Betaine, Disodium Cocoamphodiacetate, Disodium Laureth Sulfosuccinate, Sodium Coco Sulfate. Keresd a növényi olajokkal készült változatokat, mert ezek még hidratálják is a bőrt.
5. A mosószer is irritálhat:
Az a helyzet, hogy minden, ami a baba bőrével érintkezik, irritálhatja azt, így a mosószer is, amivel a ruháit mosod. Ha mosószerből is keresed az öko címkével ellátott növényi mosószereket, akkor nagyon sokat teszel a bőre egészségéért (nameg persze a környezetért is).
6. Kézmosásra is érdemes figyelned:
A kézmosás fontos és szükséges napi sokszor, pláne egy totyogó életében. Fontos, hogy a kézbőre egészségét is megóvd. Ha napi 10x triklozán tartalmú fertőtlenítő folyékony szappannal mosod a kezét, akkor az nagy valószínűséggel ki fogja szárítani a bőrét, ekcémás kéz esetén pedig erősíteni fogja a szárazságot és a viszketést. A natúr szappan jó megoldás, hiszen nem csak hogy nem tartalmaz irritáló és szárító vegyszereket, tisztán növényi összetétele ápolja is párnás kezecskéit. A shea vajat, kecsketejet tartalmazó szappan jó választás lehet.
Személyes történetünket, melyben leírom, hogy a fiamat hogyan sikerült kigyógyítani a makacs ekcémából, itt olvashatod.
Ha bizonytalan vagy, vagy szeretnél még kérdezni, fordulj hozzám bizalommal itt.
Szerző: Klibán Gréta
További hasznos írások a babaápolásról:
BŐRÁPOLÁS A FOGANTATÁSTÓL EGÉSZEN A SZOPTATÁSIG
CSALÁNKIÜTÉS, BŐRPÍR, VISZKETÉS? TUDJ MEG TÖBBET A NÖVÉNYI ALAPÚ BABAFÜRDETŐKRŐL
BABAFÜRDETÉS, AHOGY A BABÁNAK A LEGJOBB – AVAGY 3 OK, AMIÉRT KERÜLD A GYÓGYSZERTÁRI FÜRDETŐT
HOGY ÉLD TÚL A BABA ELSŐ 6 HÓNAPJÁT? A HŐS SZÜLŐK KÉZIKÖNYVÉBŐL MEGTUDHATOD!
ÍGY SIKERÜLT A FIAMAT KIGYÓGYÍTANI AZ EKCÉMÁBÓL - SZEMÉLYES TÖRTÉNETEM
A BABABŐR EGY NAPJA MÁS SZEMMEL
ÖSSZESZEDTÜK. EZEKRE A KÁROS ANYAGOKRA FIGYELJ ODA, HA KISBABÁD VAN
Tetszett? Oszd meg, hogy mások is elolvashassák!
Próbáld ki kockázatmentesen a Nagora termékeket, a gyógynövények nem tévednek, minden termékünkre 60 napos pénzvisszafizetési garanciát adunk, sőt bizalmadat levásárolható pontokkal honoráljuk. Kiürült tégelyeidet pedig visszaváltjuk, mert célunk, hogy veled együtt egy élhetőbb bolygót hagyjunk az unokáinkra.
Ha érdekelnek további érdekes és hasznos tartalmak és fontos számodra az egészséges, környezettudatos életmód, iratkozz fel levelezésünkre itt.