Babafürdetés, ahogy a babának a legjobb – avagy 3 ok, amiért kerüld a gyógyszertári fürdetőt
Akár kezdő, akár gyakorlott édesanya vagy, benned is biztosan mindent felülír az az ellenállhatatlan, szeretetteljes késztetés, hogy a lehető legjobban gondoskodj a kisbabádról. Az anyai gondoskodásba azonban nemcsak a kicsi táplálása, öltöztetése és pelenkázása tartozik bele, hanem a fürdetés is, amire érdemes külön figyelmet fordítani. A bababőr ugyanis nagyon érzékeny, ezért nemcsak az nem mindegy, hogy milyen gyakran fürdeted meg a legkisebbet, de az sem, hogy milyen hőmérsékletű vízben lubickol a kicsi és mivel próbálod megtisztítani a kosztól. Vagy a koszmótól.
A várandósság hosszú hónapjai alatt általában olyan örömmámorban úszunk, hogy szinte el sem tudjuk képzelni, milyen változást fog a kicsi a mindennapjainkba hozni. Hiszen – teljesen természetesen – előbb próbáljuk meg magunk elé képzelni a kisbabánk arcát, a mosolygós szemeit, a pisze orrát és a hajkoronáját, mint azt, hogy az olyan praktikus tennivalókkal, amilyen például a babafürdetés is, hogyan fogunk megbirkózni.
Amit a babafürdetésről tudnod kell
Főként az újszülöttek esetében igaz – vagyis a kisbabád 6 hetes koráig –, hogy a korábban gondoltakkal ellentétben, nincsen szükség mindennapos fürdetésre, mert ez csak többet árt a kicsi bőrének, mint használ, hiszen a víz kiszáríthatja a kicsi bőrét.
Egyrészt a csöppség nem is lesz olyan koszos minden egyes nap végére, hogy fürdetésre szoruljon – ez kb. az 1 éves koráig, vagy kúszó-mászó-totyogó korszak beköszöntéig igaz –, így elegendő csupán heti 1-2 alkalommal megfürdetni a picúrt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nap közben, illetve lefekvés előtt a kezecskéjét, az arcát és főként a nemi szerveket valamint a végbélnyílást nem kell gyengéden letisztítani.
Amire oda kell figyelni, hogy a babák bőre igen érzékenyen reagál a hőmérsékletváltozásokra, ezért a fürdővíz akkor tökéletes, ha testmeleg 36-37 fokos, nagyon maximum 38 fokos, de a legbiztosabbat a kisbabád reakcióiból szűrheted le. Amíg a köldökcsonk le nem potyog olyan 2-3 hetes korában, addig ezt a területet ne nagyon érje víz. Egyébként is elegendő az, ha a babafürdető kádban csak 5-8 cm magas víz van, hiszen babaként a maximum 5-10 perces fürdés is bőven elég, csak a hajlatokra kell odafigyelni.
A hajmosást illetően is az a helyzet, hogy elég rá heti 1 alkalommal sort keríteni, kivéve természetesen akkor, ha a játék közben összekoszolja a haját a pici. Egyébként, ha a koszmó miatt aggódnál, ne tedd: elég, ha tiszta, natúr olajjal, pl. mandulaolajjal bekened a koszmós területet, sapkát húzol rá, vársz egy fél órát, majd gyengéden az ujjbegyeiddel vagy egy puha fogkefével ledörzsölöd róla. Különösen óvatos légy a kutacs környékén, hisz a babák koponya csontja a fejtetőn még nem teljesen zárt.
Mit használj és mit ne használj a babafürdetéshez?
A kicsiknél fokozottan igaz az, hogy a természetes, 100%-ban natúr bőrápoló termékek teszik a legjobbat a bőrüknek, amik adalékanyagmentesek. Éppen ezért ajánljuk azt, hogy ne használd a gyógyszertári babafürdetőt, mert az tartalmaz:
- paraffint,
- és parabént is.
Ezekkel a kőolaj-származékokkal az a probléma, hogy egyrészt olyan vízzáró réteget képeznek a kisbabád bőrén, ami nem engedi lélegezni azt, másrészt olyan szintű allergiához vezethet, aminek ekcéma lehet a következménye, de akár enyhébb bőrirritációt is okozhat, mint amilyen a piros babapopsi. De akkor miért ajánlják mégis a védőnők? Mert legalább kevésbé káros, mint a hangzatos hagyományos babaápoló szerek, ám sajnos kis mértékben tartalmazzák a bababőr számára káros anyagokat. Emellett olcsó ... ám ha minket kérdeztek, akkor inkább a tiszta csapvíz.
Egyik sem túl kellemes a kisbabád számára, éppen ezért fontos, hogy natúr babaápoló szereket használj, hiszen ezek egyrészt a természet erejével gondoskodnak a kicsi bőréről, másrészt a tápláló növényi kivonatoknak – hidegen sajtolt, extra szűz növényi olajoknak – köszönhetően vegyszerek sem jutnak a picúr bőrébe. Ha érdekel mi mindennel találkozik a babád bőre egy nap leforgása alatt, olvasd el erről szóló írásunkat.
Olyan termékeket érdemes keresned, amelyekben megtalálhatók a sárgabarack, a mandula, a körömvirág, a levendula, a shea és az avokádó gyengéd hatóanyagai, ellenben nem tartalmaznak kőolaj-származékot, parabént, PEG-et, SLS-t, szilikont, szintetikus színezéket és illatanyagot, káros tartósítószereket, melyek irritálhatják a csöppség érzékeny bőrét. Arról, hogy miért más a babák bőre és hogy pontosan mire figyelj ápolásakor, itt olvashatsz.
Ilyen gyengéd kényeztetést nyújt például a Nagora Mini termékcsalád is. 0-3 éves korú babák fürdetéséhez kifejezetten ajánljuk az illatmentes Baba fürdető és sampont, mellyel a fürdetést és a hajmosást is egyben letudhatod. Emellett az extra ápolást nyújtó Tápláló babafürdető és sampon bio barackmagolajjal és bio levendula illóolajjal, valamint a Fürdetőolaj esszencia is bababőr-barát választás.
3 éves kortól pedig válaszd a Melon gyerek tusfürdőt és sampont mandulaolajjal, melynek friss sárgadinnye illatát minden gyerek imádja.
Ha a babád bőrét száraznak találod, akkor mindenképpen ajánljuk, hogy használj kifejezetten a babák számára kifejlesztett testápolót, ilyen például a bio avokádóval és bio levendulaolajjal készült babatestápoló.
Fürdés előtt nagyon jól esik neked és a babádnak is egy kis együttlét, érdemes őt megmasszíroznod, megtornáztatnod. Ezzel kimutathatóan csökken a babákban a stresszhormon szintje, jobban alszanak, erősebb az immunrendszerük és a hasfájós babák pocakján is segít. Sőt, még a mozgás- és beszédfejlődést is megalapozza. Emellett fürdés előtt érdemes a baba hajlatait babaolajjal bekenni, így elkerülheted ezen nehezen lélegző területek bepirosodását, begyulladását. Ehhez és a masszírozáshoz is jó választás az illatmentes, mandulaolajjal készült babaolaj, valamint a tápláló bio avokádóval, bio körömvirággal és bio levendula illóolajjal készült babaolaj is.
Ha pedig fentebb már szóba került a piros popsi is, akkor a gyógynövényes babapopsi védőkrém is kellemesen kényezteti majd a kisbabád popsiját a körömvirág, a sárgabarackmag és az orvosi székfű hatóanyagainak segítségével. A pelenka kedvező élettér a baktériumok és gombák számára, ami miatt a babapopsin gyakran elindulnak gyulladásos folyamatok. Ennek elkerülésére amellett, hogy gyakran szellőzteted a babapopsit és gyakran cseréled a pelust, a bőr megtisztítása után a bőr védelmére használhatsz 100% natúr popsikrémet, ami védőbevonatot képez a babapopsin és hidratálja is azt.
Sokan kerestek meg ezzel a problémával és sajnos az 5 év alatti gyerekek 10-15%-át, a 19 év alatti korosztály 17,3%-át érinti az ekcéma. Arról, hogy hogyan ismered fel és miként kezelheted az ekcémát, itt olvashatsz.
Gondoskodj kisbabád bőréről úgy, ahogy neki a legjobb. Próbáld ki a Nagora Mini termékcsalád kifejezetten a kisbabák érzékeny bőrére kifejlesztett natúrkozmetikumait és gyönyörködj a csöppség puha, illatos és egészséges bőrében. Tapasztalataidat pedig írd meg nekünk a Nagora Női Körben!
Szerző: Klibán Gréta
További hasznos írások a babaápolásról:
BŐRÁPOLÁS A FOGANTATÁSTÓL EGÉSZEN A SZOPTATÁSIG
CSALÁNKIÜTÉS, BŐRPÍR, VISZKETÉS? TUDJ MEG TÖBBET A NÖVÉNYI ALAPÚ BABAFÜRDETŐKRŐL
ÍGY SIKERÜLT A FIAMAT KIGYÓGYÍTANI AZ EKCÉMÁBÓL - SZEMÉLYES TÖRTÉNETEM
HOGY ÉLD TÚL A BABA ELSŐ 6 HÓNAPJÁT? A HŐS SZÜLŐK KÉZIKÖNYVÉBŐL MEGTUDHATOD!
A BABABŐR EGY NAPJA MÁS SZEMMEL
6 TIPP AZ EKCÉMÁS BABA BŐRÉNEK KEZELÉSÉRE
ÖSSZESZEDTÜK. EZEKRE A KÁROS ANYAGOKRA FIGYELJ ODA, HA KISBABÁD VAN
Ha érdekelnek további érdekes és hasznos tartalmak és fontos számodra az egészséges, környezettudatos életmód, iratkozz fel levelezésünkre itt.
Tetszett? Oszd meg, hogy mások is elolvashassák