Veszélyes emulgeátorok a szépségápolásban
Az egészséges és üde arcbőr az egyik legszebb ékességünk, amire nemcsak ránézni, hanem hozzáérni is jó. Biztos neked is jól esik, amikor a gyermeked a kezei közé fogja az arcodat, vagy ha a párod szeretettel simít végig a karodon. Ráadásul a bőrünk testünk elsődleges védelmi vonala a káros külső hatásokkal szemben, éppen ezért illeti meg a neki kijáró szeretet és gondoskodás. De nem mindegy, hogy milyen kozmetikumokkal próbáljuk óvni saját és családunk bőrének egészségét, szépségét, hogy az évtizedeken át egészséges fényében tündökölhessen.
Az egyik veszélyes anyag, amit bőrünk érdekében mindannyiunknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott elkerülni: az emulgeátor. Ezek azok az anyagok, amik ugyan első látásra hasznosnak tűnnek, de hosszabb távon már lehetnek káros hatásaik.
Mik azok az emulgeátorok?
Ha jobban belegondolsz, amikor például arckrémet, testápoló krémet vagy popsikrémet használsz, akkor igazából egyfajta emulzióval, vagyis víz és zsír vagy olaj keverékével próbálod meg kényeztetni a bőrödet. Ez a két anyag alapesetben nem keveredne egymással, főként az ellentétes felépítésük miatt, hiszen taszítják egymást.
Ahhoz, hogy a keveredés mégis megtörténjen, szükség van egy közvetítő anyagra, az emulgeátorra, ami miatt a vízben oldódó és a zsírban (olajban) oldódó anyagok mégiscsak finom elegyet alkotnak. Ráadásul tartósan, nem pedig úgy, hogy bizonyos idő elteltével kicsapódik egyik anyag a másikból.
Egyébként emulgeátorokból is van természetes eredetű, mint amilyen például a lecitin. Ezt a legjobban akkor figyelheted meg működés közben, amikor házi majonézt készítesz és a vízalapú tojássárgáját próbálod elegyíteni az olajjal. Ilyenkor a tojásban lévő lecitin – illetve koleszterin – az, ami miatt a majonéz végül összeáll azzá a finom mártássá, amit annyira kedvelsz.
De visszatérve az emulgeátorokhoz: sajnos a java részük mesterséges és az arra érzékenyek bőrűeknél, illetve hosszú távon éreztethetik káros hatásukat. Ilyen veszélyes szintetikus emulgeátor például a Triethanol amine (TEA) és ennek számtalan származéka. Többek között:
- TEA-C12-C15 Alkyl Sulfate,
- TEA-Cocoate,
- TEA-Hydrolyzed Protein,
- TEA-Lactate.
Szépségápolás: a szintetikus emulgeátorok veszélyei
A bőr védelmi funkcióját többek között a benne található speciális fehérjéknek, illetve lipideknek – például glicerin – köszönhetően tudja ellátni.
A szintetikus emulgeátorokkal kapcsolatban pont az az egyik legnagyobb félelem, hogy hosszú távon a bőr természetes védekezőmechanizmusát bontja le.
A bőrvédelem meggyengítése miatt pedig a bőröd fokozott mértékben lehet kitéve a vízvesztésnek, így a krém használata ellenére is egyre szárazabbá válhat a bőröd.[1] Ezen felül, ha a bőr védelmi funkciója sérül, akkor a meggyengült bőrrétegen keresztül egyre több kórokozó, károsanyag juthat be a szervezetbe. Egyes összevetők miatt pedig a bőrirritáció, illetve a gyulladás sem kerül le sajnos a napirendről.[2]
Azonban az olyan időszakokban, amikor a bőr alapvetően nagyon sérülékeny – például kisbabáknál és kisgyerekeknél, valamint idős korban –, esetleg már alapvetően olyan betegségekkel küzdesz, mint az ekcéma, a rosacea vagy épp a pattanás, a szintetikus emulgeálószerekkel készült készítmények tovább ronthatják a helyzetet. Emellett, maguk is allergén anyagokká válhatnak.[3]
Nem kell lemondanod a krémekről – csak válaszd a természetest
Természetesen mindannyian különbözőek vagyunk, így a bőrünk is különböző módokon reagál az egyes készítményekre. Van, akinek nem okoznak problémát a mesterséges emulgeátorok, ha azok használatát nem viszik túlzásba a készítők. Másoknál viszont allergiás reakciókat válthatnak ki.
Éppen ezért javaslom, hogy olyan natúrkozmetikumokkal óvd a bőrödet, mint amilyenek a Nagora természetes készítményei és amelyek a káros szintetikus emulgeátorokon túl többek közt se kőolaj-, se alumíniumszármazékokat, se parabén tartalmú tartósítószereket nem tartalmaznak. Akár száraz vagy zsíros a bőröd, esetleg kombinált, krémeink között megtalálod azt, amivel egészségesen kényeztetheted magad.
Skin repair essentials csomagunk száraz bőrre, Skin balance essentials csomagunk zsíros bőrre, míg Kakukkfű gélünk kombinált és zsíros bőrre is kínál megoldást. Gyógynövények és antioxidánsok teszik bőrödet ismét ellenállhatatlanná, sejtszintű fényvédelemmel kombinálva. Válaszd a bőrtípusodnak megfelelő, káros anyag mentes arckrémet, hogy a bőröd ne csak csodaszép, de egészséges is legyen, akár évtizedeken át.
Szerző: Klibán Gréta
Neked mi a tapasztalatod a veszélyes emulgeálószereket tartalmazó hidratáló krémekkel? Írd meg nekünk a Nagora Női Körben!
Ha érdekelnek további érdekes és hasznos tartalmak és fontos számodra az egészséges, környezettudatos életmód, iratkozz fel levelezésünkre itt.
Tetszett? Oszd meg, hogy mások is elolvashassák
EZ IS ÉRDEKELHET MÉG:
BŐRÖD VÁLTOZÁSA A MENSTRUÁCIÓS CIKLUS SORÁN
ÍGY VEHETED FEL A HARCOT AZ AKNÉS, PATTANÁSOS BŐRREL
A SEBORRHEA ÉS A ZSÍROS BŐR NYOMÁBAN – ÍGY ISMERHETED FEL ÉS KEZELHETED EZEKET A BŐRÁLLAPOTOKAT!
SZÁRAZ VAGY ZSÍROS, PATTANÁSOS? ÍGY KÜZDHETSZ MEG A HÁTTÉRBEN LÉVŐ HORMONOKKAL
A CSAPVÍZ ÉS A SZÁRAZ BŐR – HOGYAN ELŐZHETED MEG, HOGY A VÍZ KISZÁRÍTSA AZ ARCBŐRÖDET?
NAPONTA 515 POTENCIÁLISAN KÁROS ANYAG A BŐRÜNKÖN. IGAZ?
NEKED IS GONDOT OKOZ AZ EKCÉMA? ISMERD FEL IDŐBEN A BETEGSÉGET ÉS KEZELD MEGFELELŐEN!
MITESSZEREK KEZELÉSE HATÉKONYAN
[1] Levin, J. and Miller, R. (2011): A Guide to the Ingredients and Potential Benefits of Over-the-Counter Cleansers and Moisturizers for Rosacea Patients J Clin Aesthet Dermatolv.4: 31-40
[2] Barany, E. (2000): Unexpected skin barrier influence from nonionic emulsifiers. International Journal of Pharmaceutics 195:189–195
[3] Corazza M, Virgili A, Ricci M (2016): Contact Sensitization to Emulsifying Agents: An Underrated Issue? Dermatitis.27:276-281